ujranyivabp KÉSZ

Közösségi összefogás a budapesti vendéglátásért

Budapest különösen megszenvedte az elmúlt bő egy év viszontagságait, azonban hála mindennapi hőseinknek mindvégig működőképes maradt, mára pedig újra nyitva áll.

Az idegenforgalom hiányában azonban a lassú ütemben visszatérő és a nyári forgalom hullámzása miatt továbbra is kritikus helyzetben vannak a fővárosi vendéglátóipari vállalkozások. Támogatásukra a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) egy tudatos fogyasztást ösztönző programot indít. A program finanszírozási hátterét a BKIK által erre a célra létrehozott Szolidaritási Alap biztosítja 50 millió forintos induló kerettel.

Kik vehetnek részt a programban?

Az „Újra nyitva Budapest” pályázati programban fővárosi éttermek jelentkezését várjuk, olyan 10-50 főből álló csoportokkal, akik a pandémia alatt a mindennapok hőseiként helytálltak és biztosították az ország működőképességét. Lássanak vendégül orvosokat, ápolókat, mentősöket, rendvédelmi szervek dolgozóit, közszolgáltatásban, kereskedelemben és áruszállításban dolgozókat, tanárokat és szülőket, hogy így közösen fejezhessük ki hálánkat áldozatos munkájukért. A résztvevők fogyasztása után személyenként 5.000 Ft támogatás igényelhető a kamarától.

Részvétel

A programban történő részvétel feltétele, hogy az eseményről készített fotót mind a vendéglátóhely, mind a vendégül látott közösség legalább egy tagja az #újranyitvaBP hashtaggel megossza saját közösségimédia oldalán.

Kérjük, hogy kitöltés előtt olvassa el a Pályázati útmutatót, majd az adatlapot kitöltve és aláírva küldje el részünkre az ujranyitvabp@bkik.hu e-mail címre.

Amennyiben kérdése van a jelentkezéssel kapcsolatban, kérjük, hívja a +36 30 260 2737-es telefonszámot.

Elszámolás

A programban résztvevő esemény elszámolása eseményenként utólag történik az alábbi anyagok ujanyitvabp@bkik.hu email címre történő beküldésével:

  • jelenléti ív a vendégül látott csoport tagjainak aláírásával
  • a fogyasztásról szóló tételes számla vagy nyugta
  • az eseményen a csoportról készített jó minőségű kép

az elszámolásban minden esetben kérjük megjelölni a támogatási szerződés iktatószámát és a szerződő partner nevét

Gyakran ismételt kérdések

Minden budapesti telephelyű melegkonyhás vendéglátó egység üzemeltetője/tulajdonosa pályázhat függetlenül attól, hogy a vállalkozás székhelye budapesti-e vagy sem.

Olyan 10-50 fős csoportokat, amelyek az alábbi foglalkozások képviselőiből állnak össze:

  • orvosok
  • ápolók
  • mentősök
  • rendvédelmi szervek dolgozói (tűzoltók, rendőrök, katonák)
  • közszolgáltatásban dolgozók (BKK sofőrök, szociális munkások, …)
  • áruszállítók
  • kereskedelmi dolgozók (akik a pandémia alatt is nyitva voltak és kiszolgáltak minket)
  • tanárok és szülők
  • stb.

Egy vendéglátóhely többször is pályázhat, de mindig más csoporttal.

Egy csoport csak egy alkalommal kaphat támogatást a pályázat keretén belül.

A támogatott összeg (5000 Ft/fő) terhére kizárólag ételt és alkoholmentes italt lehet fogyasztani. A vendégek saját költségükre, vagy a vendéglátóhely felajánlására ezen felül természetesen bármit ihatnak.

Nem. A pályázat ugyan utófinanszírozásos, de csak előre leadott programot tudunk elbírálni és megfelelőség esetén támogatni.

Ebben az esetben az 5000 Ft/fő részen felüli összeget a vendégeknek kell kifizetniük.

A pályázat alapvetően a finanszírozási keret erejéig tart, mely 50 millió Ft-al indult. A BKIK dolgozik azon, hogy a sikeres program mellé újabb támogatókat tudjon megnyerni, annak érdekében, hogy ezt a forrást bővíteni lehessen és ne csak az eredetileg kitűzött 10.000 embernek tudjunk kezdeményezésünkkel köszönetet mondani.

A programba már

0

étterem kapcsolódott be

Eddig mindennapjaink

0

hősének köszönhetjük meg így munkáját

Young man with friends at restaurant

Kedves Látogató!

Tájékoztatjuk, hogy a nagy érdeklődés miatt a fogyasztásösztönzésre kiírt 50 MFt-os pályázati keret betelt, ezért ideiglenesen nem tuduk további pályázatokat fogadni.
Megértését köszönjük!

BKIK